A képeken szereplő személyek nem járultak hozzá a róluk készült fotók más weboldalon történő megosztásához, csak kizárólag a jelen blogon. Az oldalon MEGJELENT ÍRÁSOKAT ÉS FÉNYKÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS.

2023. július 21.

Sárvár - Nádasdy vár - Csónakázó tavak - Ság hegy, kemenesaljai vulkántúra

 "Ha nyár, akkor Sárvár", írja a település saját honlapján, és most, 2023-ban amikor ellátogattunk oda, bizony rájöttünk, hogy a nyár Sárváron (is) tényleg csodás. 




És ahogy mindjárt látjátok, ezúttal (sajnos) ismét nem a kéktúrát folytattuk, (nem is tudom mikor voltunk utoljára, de hiányzik :(  ) szóval ettől függetlenűl kapcsolódunk Magyarország legnagyobb összefüggő túraútvonalához, hiszen annak egyik pecsételőpontja pont itt van, Sárváron, és ahogy a videóban is láthatjátok alant, bizony rá is bukkantunk a kék jelzésre. Így remélhetőleg tudom informálni ezzel a bejegyzéssel (ha csak kicsit is) azokat is, akik a kéktúra ezen szakaszának teljesítésére készülnek. 

Szóval ott hagytam abba, hogy "ha nyár, akkor Sárvár". Bizony, nem a Termálfürdő az egyetlen olyan célpont, amiért érdemes ellátogatni a Vas megyei településre. Természeti adottsága, és egyéb látnivalói is megérik, hogy (ha más nem is) 1-1 napra ellátogasson Sárvárra és környékére az ember. Ehhez szeretne ötleteket adni ez a bejegyzés, amihez most is készült videóösszeállítás, méghozzá ezúttal 2 részben, amiknek linkjét a bejegyzés alján találjátok. 

A fő motivációs tényezőnk ezúttal a Nádasdy vár volt, méghozzá abból az apropóbolt, hogy egy éve ellátogattunk a Nádasdy kastélyba Nádasdladányba, amitől enyhén szólva is leesett az állunk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy messze a legszebb kastély, amibe valaha jártunk Magyarországon, (ami nem nagy kunszt, tekintve, hogy kis hazánkban eléggé mostoha bánásmódban részesülnek úgy álltalában a történelmi épületek, de ettől tekintsünk most el)  bár kétségtelen, hogy méreteit tekintve korántsem a legnagyobb. De mint tudjuk, nem a  méret a lényeg....


A frissen felújított Nádasdy Kastély Nádasdladányban, 2022-ben



Talán ez a látogatás is tehet róla, hogy túl nagy elvárásokkal indultunk útnak, és egészen biztos, hogy egy hatalmas beruházással a vár is képes lenne ugyanazt a hatást nyújtani mint a család másik, említett rezidenciája, ez sajnos idáig még nem történt meg. És ki tudja, megfog-e valaha is....



További felvételek a videóban láthatóak a vár állapotáról


A belepő jegy ára ellenben nem tükrözte ezt a élménybeli különbséget, alig 100 Ft-al elenyészőnek mondható. 

Nyilván nem a vár hátrányait szeretném itt számba venni, a videóból jól látható, hogy mindennel együtt nagyon is érdemes bejárni, de van létjogosultsága megfontolni, ha minkét helyszint meglátogatnátok a közeljövőbe, hogy tartsátok magatokat a Vár-kastély sorrendhez. Már csak a drámai hatás kedvéért is.

Már, ha maga az épület a fő vonzerő számotokra. Mert a kastély kontra vár összehasonlításban, ha az őket övező parkot akarnánk egymás mellé állítva rangsorolni, már ez utóbbi kerülne ki győztesnek, nálam legalábbis mindenképpen. 











Mindkettő bővelkedik ősfákba, de míg a kastélyban csak az őket övező sétányról tekinthetjük meg őket, úgy , ahogy érintetlen szépségükben vannak, addig a várnál egy gondozott(abb) parkot kapunk, ahol (nem mellesleg pont emiatt is) lényegesen kevesebb szúnyogot verünk fel ottlétünkkel. A GCNADA láda begyűjtéséhez pedig tavaly nagyon is jól jött volna egy ilyen rendezett környezet. Mondhatom, szinte közelharcot vívtunk akkor a láda begyűjtéséért. De meglett! :D


Nádasdladány - Nádasdy kastély parkja, 2022

A vár számtalan kiállítással rendelkezik, ezek közül pedig kiemelkedik a huszárság világát részletesen bemutató Nádasdy Ferenc múzeum huszárgyűjtemény. "... a sárvári kiállítások nagy nevű, a hadtörténetben kiemelkedő szerepet játszó huszárezredek hagyatékát gondozza és mutatja be." Forrás: http://huszarok.nadasdymuzeum.hu/ 

Ezenkívül természetesen a család életébe is bepillanthatunk, korabeli életmódjukat szépen tükrözi a múzeum összes kiállított darabja. Történelmi szerepük is kiemelésre kerül, hisz az teljes mértékben vitathatatlan. 



Bár sok helyen (így a térképeken is) Nádasdy várként utalnak rá, természetesen a vár története nem velük kezdődött. Bőven nem velük kezdődött, a sárvári vár első írásos említése 1327-ből maradt fenn, amikor is Károly Róbert birtoka volt. 1424-től lesz (ismét) Kanizsai birtok, és ezután Kanizsai Orsolya révén lesz a férje, Nádasdy Tamás birtoka.
Mivel azonban a Nádasdy család fénykorába Magyarország egyik legbefolyásosabb, legnagyobb hatalmú főúri családja volt, bocsánatos bűn, hogy utánuk mindenki Nádasdy várnak hívja.


A várat követően egy ebédet szerettünk volna elkölteni a környéken, ami végül sikerült is, bár nem biztos, hogy a legjobb döntést sikerült hoznunk, amikor a Bárka helyre tértünk be. Sajnos a Gyros nagy részét kitevő saláta fonnyadt, punnyadt alapanyagokból készült, ahogy a tzatziki alapját képező uborka is felismerhetetlen állagú volt. A hús íztelen volt, (talán kifogyott a fűszer az étteremben?)  és csirkecombból készült, (WTF) mindezt 4950 Ft-ért... 


És azért lássuk be: aki már evett valódi, jó gyrost, az tudja, hogy az nem feldarabolt (nyársat valószínűleg soha nem látott) csirkecombból készül, amit csak sóznak, mellé sültkrumplit és salátát tálalnak. A gyros nem ettől gyros... Ennek sajnos köze nem volt hozzá. Ez csirkecomb, sültkrumplival és salátával. És még annak se finom. Sajnálom...


A friss zöldségek és a sültkrumpli volt úgy-ahogy élvezhető 


A lányom által rendelt hamburger óriási adag, megenni se bírta, igaz, ennek fő oka, hogy a hús mócsingos, helyenként alig átsütött volt.... Ezt tett ki újabb 5000 Ft-ot, pár szem sültkrumplival. Egyedül a párom által rendelt fogás volt elfogadható, de ez az egész családot tekintve sovány vigasz volt. És bár 25.000 Ft egy 4 fős család számára egy étteremben a mai árak mellett lehet hogy nem sok, viszont nem mindegy, hogy mit kapunk érte. Volt a családban, aki éhesen jött ki az étteremből...  Erre 25.000 Ft 2023-ba is rengeteg pénz. Ilyenkor mindig fáj a szívem, hogy Istenem, 1/3 árából milyen mennyei lakomát készítenénk otthon! 

És hogy lássátok, nem a levegőbe beszélek, pl.: ezt: 




Amire viszont nem lehetett panasz, az a környezet! Közvetlenül a csónakázó tavak környékén voltunk, és jobbat választani se lehetett volna. 



A teljesebb hangulatért nézzétek meg a lenti linkeket található videó(ka)t...


Rövid Sárváron való autókázás után a Ság hegy felé vettük az útirányt, hisz ez volt az, ami erre járva szintén újra látni kellett!

A Wikipédiát idézve:

"Ság tanúhegy Vas megye keleti részén, a Kemenesháton 279 méter magasan emelkedik Celldömölk fölött, és közigazgatásilag is hozzá tartozik. 1891-ben a hegy platóján végzett méréseket Eötvös Loránd a róla elnevezett torziós ingával. A hegyen a 20. században bazaltot bányásztak, ma azonban itt található a Sághegyi Tájvédelmi Körzet."

Ezért már önmagába érdemes ide eljönni, és bizony, itt sem kellett csalódni a természetben. De mielőtt erre rátérnénk essen szó arról, hogy van itt Trianoni emlékmű, amit 1930-ban helyi lakosok adományának köszönhetően alítottak fel. Több emléktábla Báró Eötvös Lóránd munkásságáról, amiben a Ság hegyi méréseknek nagy szerepe volt, illetve a rómaiak korában kezdődött bazalt bányászat XX. századi romjai is láthatóak. Az osztályozómű lassan átadja a terepet a természetnek, de az egykori transzformátor ház felújított állapotában büszkén nyújt otthon az ott berendezett múzeumnak. 


Sághegyi múzeum


A Múzeum parkjában található Kőpark és játszókert pedig a hazánkban megtalálható vulkanikus kőzeteket mutatja be, nekünk. 


A jelzett Tanösvényei egy része jól járható. A fiamék ide mentek osztálykirándulásra még anno, így gyermekkel is biztosan járható, természetesen a kellő figyelem mellett. 





Egy része, mert 2020-ban már nem tudtuk megtenni körbe az
egész túrát. Azóta persze történhetett karbantartás, de nekünk úgy tűnt, hogy a 3 évvel azelőttihez képest csak a növényzet lett sűrűbb, márpedig épp az nőte be a korláton belül lévő ösvényt már annak idején is.

2020. októbere





Sebaj, sem látnivalóról, sem szép (sőt, egyenesen csodás) kilátásból nincs hiány így sem.






De miért is ecsetelném szavakban, azt, amit úgy sem lehet leírni? Mert egy 5 millió évvel ezelőtt aktív vulkán kráterében, és tetjén túrázni, úgyis leírhatatlan élmény!!!
Nézzétek meg saját szemetekkel virtuálisan az itt következő linkeken, vagy ha kedvet kaptatok hozzá egy személyes túra keretében. 



1. rész:







2. rész:








Túrázzatok ti is!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése