| OKT-12 Dorog-Piliscsaba
Célpont kiválasztása
A célpont kiválasztása ezúttal eltért a "szokásostól". Most kifejezetten kettesben terveztünk túrázni menni V-vel, egy amolyan évfordulós túrára. Csak mi ketten! Ezért is igyekeztünk olyan szakaszt találni, ahova egyébként sem vinnénk a gyerekeket, végtére is nekik elég 50 km teljesítése egy-egy tájegységből. Október 09. volt a tervezett dátum mivel ez pont az évfordulónak napja. Ekkorra azonban esős időt ígértek, így első gondolatunk a Nagy-Gete hegy, el is lett vetve. Gondolom nem kell részletezni miért ez volt tervbe a gyerekek nélkül, és miért vetettük el az időjárás miatt. Elég lesz az nekünk száraz időben is. Ajjaj!
Tehát a távolság lett a mérvadó, és végül a OKT-12-es szakaszára esett a választásunk. A maga 18,6 km-ével nekünk kényelmes még a korábbi sötétedés mellett is, a gyerekeknek meg amúgy is hosszú lenne. Közlekedés szempontjából is igen kedvező. Kocsit az állomáson hagyjuk Dorogon, majd onnan levonatozunk Piliscsabára. Leszállás után pedig szinte helyben kezdhető is a Kéktúra vissza a dorogi állomásra! :) PERFECT!!!
Motivációs tényezők
Jól érezni magunkat, és begyűjteni 3 pecsétet! (azért még nyomtattam 5 geoládát :D )
A túra
A túra mondhatni rosszul kezdődött, mivel egyből elkellet halasztani egy nem is annyira jóképű vírus miatt, aki engem szemelt ki.... Nem részletezném mibenlétét.... :(
Így végül Október 15.-én keltünk útra hosszas tépelődések után. Hosszas tépelődés után, mert egészen péntekig szombatra és vasárnapra is esőt mondtak. (higgyétek el, ennek még lesz jelentősége) És tépelődtünk, mert mire kiderült hogy mégsem esik, számításba jött, hogy esetleg mégis-mégis megpróbálnák a gyerekek ezt a távot. L. viszonylag könnyen (csak 2-3× gondolta meg magát) döntött, míg O. még az ágyban is vacillált. Mikor este 10-kor sem tudott dűlőre jutni, már én mondtam neki, hogy akkor nem jön, mert már nem bírna felkelni 6-kor a túrára. Persze! Én naiv. Iskolaidőn kívül ne tudnának korán kelni!? Azt kizárólag iskolalátogatási napokra tartogatják!
Bekészítettem a megváltozott időjárás előrejelzés dacéra egy esőkabátot V.-nek a zsákba, (ami szerint úgyis felesleges, így meg sem kérdeztem,) és váltás száraz ruhát a kocsiba. Biztos ami biztos, elfér pufókába!
Terv szerint 6-kor keltünk (a gyerekek is!) majd 7-kor indultunk Dorogra. A vonat 8:21-kor indult, az út kb. 1 óra. Még egy kis helyi pékség, és Nyergesújfalun egy Spar az útravalókhoz, és már ki is vagyunk számolva. Legalábbis megvoltunk győződve, hogy a későbbi vonattal megyünk csak, de még úgy is időnknél lettünk volna, nem aggódtam. Végül az utolsó percben érkeztünk a vonathoz a jegyvásárlás után, mondhatni egyszerre a szerelvénnyel. Így a pecsételés visszaérkezésre maradt, ami rendben is lett volna, ha csak......... Ennek még lesz jelentősége.....
Szóval 8:42-kor leszálltunk a vonatról, és nagy izgatottság közepette elindultunk V.-vel kettecskén túrázni! Pisilni a vonaton vagy az állomáson van lehetőség, én az előzőt részesítettem előnybe.
Most jön a kérdés, merre tovább? Persze, hogy kapásból a másik irányba. :) Mindegy, pár méter után felmértük tévedésünket, és megállapítottuk hogy a Kéktúrázók törvényen kívüliek! Vagy, legalábbis valami olyasmi.... Mert hogy ott vezet át a kék, ahol a kiírás szerint csak a peronhoz való eljutás céljából lehet közlekedni. Puff neki! Mit nekünk rendszabály!? Éljen a KÉK!
Szóval pár méter megtétele után meg is találtuk kis oszlopunkat, rajta a bélyegző. Persze a próbanyomat megint jól mutat, én pedig optimista lévén úgy gondolom, az elég is lesz a két füzetbe, így nem halászom elő a tintát a zsák mélyéről. Az egyébként is zöld, én meg nem akarok a mögöttünk állók füzetébe szivárvány színű nyomatot juttatni. :) (persze, hogy az enyémbe már csak "Piliscs" jut) Egyébként ez már a második alaklom amikor rögtön az induláskor sorbaállás van a pecsétére, pedig ez még csak a 3. túránk! :D Amúgy nagyon szimpatikus páros, megbeszéljük, hogy ők a másik irányba mennek, majd informáljuk őket, hogy ki merre induljon. Köszönés után rövid eszmecserét váltunk V-vel, hogy illendő volt Sziasztok-ot köszönnöm. A nálunk láthatóan idősebb hölgy érkezéskor "jó reggelt"-el köszönt, az egyivású férfi "sziasztok"-al illetett minket. A hölgy beszélgetés közben tegeződésre váltott emlékeim szerint, így gondoltam ebből adódóan, és a sporttársisiág szellemében "sziasztok"-al köszönök el. Én legalábbis jobban veszem, ha a ~10 évvel fiatalabbak letegeznek. :) V. nem ért velem egyet. ;)
Szóval jókedvűen megyünk tovább a kissé szeles, de szép időben. Egy szép fasor után hamar az erdőben találtuk magunkat, ahol már mérsékeltebb volt a légmozgás, s hamar le is olvadt rólam a sapka és a thermopulcsi a kabát alól. Higgyétek el, ennek még lesz jelentősége..... Az erdő zöld, itt-ott pár őz lábnyom, de semmi több.... Titkos reményem, hogy mivel O. nincs itt, így talán lesznek másodpercek, amikor nem zavarja el őket emberi hang. A csönd bejött, az állatok nem. Azért egy keveset fotóztam:
Viszonylag hamar elértük Piliscsévet, ahol a faluba kiérve döbbenettel vettük észre, hogy milyen erős szél van ott.
Piliscsév egyébként egy nyugis kis település. Mi szombatra elrendelt munkanap jártunk ott, de talán két kezemen megtudom számolni hány embert láttunk. Repülőből is több húzott elé felettünk mint ember mellettünk. Feltűnően sokan,hangosan és alacsonyan szálltak. :(
A falucskába boltot találunk, ahol feltankolunk zsebkendőből, úgy tűnik hirtelen megnőtt az ezirányú szükségletünk, hiába.... Ősz van! Ha kellett volna enni, innivaló is vásárolható.
Ez is Pliscsév:
Ezen a képen jól látható volt, milyen szép napos idő volt, de senki ne hagyja magát megtéveszteni. Legalább ti ne! Ennek még lesz jelentősége....
Persze ami nem látszik az a döbbenetesen erős szél. Nem is kerestük meg első 2 ládánkat mely a hely oldalában lett volna. Viszonylag nagy kitérő lett volna ebben az erős szélben, úgy éreztük nem éri meg, lesz még másik 3, az épp elég. Jól döntöttünk, és ennek még lesz jelentősége...
Miután már kedves ismerősként hangos "sziasztok"-kal köszönő vadi új ismerőseinktől is elbúcsúztunk, elhagytuk Piliscsével, és nekiindultunk Klastrompuszta felé. Kis kitérőnkön fotóztam 2 lovat L-nek, biztos bánni fogja láttukon hogy nem jött el.
Klastrompuszta felé egy elég gazos, de legalább száraz, nagy kiterjedésű mezőn haladtunk tovább. Ekkor jöttünk rá, hogy lakott területen kívül eddig senkivel sem találkoztuk, és ez így is maradt a következő településig. Sajnos vadállatokat sem láttunk a földön, csak az égen egy sólymot! Hangos vijjogással kerengett odafönn! Boldog vagyok hogy láttuk, hallottuk. Egyébként már Dorog felé a kocsiból is láttam egy fenséges madarat, de akkor csak pár pillanatra. Itt és most, volt idő szemlélni őt. Még a gépet sem vettem elő, nem akartam elszakadni ettől a páratlan látványtól!
Különböző régi és újabb élménybeszámolók alapján nagy sárra számítottunk, ennek azonban eddig nyoma sem volt. Régi nagy igazságok is beigazolódtak, miszerint néha megéri visszanézni. Ez a szakasz számunkra nem tartogatott nagy látnivalókat. Ez alól talán csak az itt,visszatekintve látott látkép volt az egyik kivétel.
Sajnos a fotó nem adja vissza, de tényleg érdemes volt hátra-hátra nézni. Na, legalábbis ha megálltunk, mert egyébként olyan gazos és elhanyagolt volt a terep, hogy még a túrabotot sem tudtam használni, lépten-nyomon elakadt valami susnyákba.
Ezeket elhagyva jutottunk el ezen szakasz legbájosabb erdejébe! Itt már volt sár is bőven, de gondot nem okozott, simán ki lehetett kerülni őket.
Sajnos amilyen bájos volt, olyan rövid is, hipp-hopp Klastrompusztán találtuk magunkat. Mire felocsúdtam, addigra a második láda színterét már elhagytuk, visszafelé haladással pedig nem akartunk időt veszteni, pedig ekkor még nem sejtettünk semmit. Ennek még lesz jelentősége....
Mindenesetre a Legény és Leány-barlang jelzéseibe szinte belebotlottunk, így csak egy jobbos irányváltás, és már haladtunk is a GCARIA láda felé.Laza 1-1,5 km oda, és ugyanennyi vissza. Bár a barlangokhoz elég meredek és görgős sziklák által teleszórt út vezetett, azért nem lett gond. Itt fordult meg először a fejembe, hogy ide jobb is hogy nem hoztuk a gyerekeket! Nem feltétlen lett volna bajuk, de én így nyugodtabb voltam. :D Mindenesetre óvodás korú gyereknek nem ajánlom. A láda könnyen beszerezhető volt, igazán nem kellett megküzdeni érte. Hamar indultunk is vissza, várt minket a másik láda a romoknál!
Visszafelé persze csak úgy repültünk, lefelé könnyű! Szükség is volt rá, szinte pontosan 1 óra volt ez a kis kitérő. Visszacsatlakozva a kékre pár méter után már ott is voltunk a Klastrom romoknál.
A romok bekerítve láthatóak, közéjük menni nem lehet, csak kerítés fölött nézni. Mint olvasható volt a Pálosok visszakapták ezt a területet, ami látható is. Szépen gondozott a terület. Sajnos azonban valamiért a Pálosok kútja már mostohább sorsra jutott. Ki tudja miért!? Ez a kép még csak-csak, de a másik oldalán méginkább hiányosak az ablakok, az ajtó pedig már csak egy rozsdás keret....
Nem is időztünk túl sokat, hamar indultunk tovább. Persze, csak miután felkutattuk a GCKlas ládát, ami nem a leírásnak megfelelő helyen volt....
Pár méter után megtaláltuk a Tölgyfa büfét, ahol pecsételtünk egy jót. A próba nyomat már halványka volt, így a piliscsabai emlékek nyomán (nem érem be Klastromp-vel) elkészült az első szép és tökéletes, ámbár zöld nyomat.
Az Index Bakancslista stábja által újonnan készített Kéktúrás sorozatában láttam, hogy filcet is lehetne használni. Nos egyrészt nem kaptam nagyhegyű filcet kicsinyke városunkban (és a győri Office Depot-ban sem) , másrészt ez a kis bélyegző rúd kisebb, olcsóbb, (320 Ft) és zsebre is lehet(ne) vágni, ha... nem járna le könnyen a kupakja. (ezt mondjuk nejlonba rakással könnyű orvosolni) Sajnos kékben persze nem kaptam. :(
A büfé után pár méterrel egy kis tisztáson letáboroztunk, és a faasztalon elfogyasztottuk a jó kis hazai ebédet. Ekkora már fél 2 körül járt az idő. Igazából szalonnát is süthettünk volna a tűzrakó helyen.
Szomszédság is volt:
Nem ücsörögtünk sokáig mert mindketten elkezdtünk borzongani ahogy mozgás nélkül pihengettünk.
Visszasétáltunk hát a büfébe, és megittunk egy capuccinót és egy kakaót. Ha már itt jártunk ellátogattam a mosdóba is, ami szép tiszta volt, szappan és törölköző is volt! A hely szép ízléses, olyan igazi otthonos kis erdei menedék. Nincs túlcsicsázva, és néhol látszik a beázás nyoma az álmennyezeten, de így is bájos. A hűtő teli volt mirelit hússal, így gyanítom az ételek (vagy legalábbis egy részük) abból készülnek. Közben elcsevegtünk a tulajjal a gyerekek szombati kínzásáról az iskolában. magamban csöndesen hálát adtam az Égnek, hogy a mieink ezt megúszták!
Innen újra tovább indulva egy erdős rész következett ismét. Egyébként Klastrombuszta felé hirtelen megszaporodtak az emberek, vagy 5-6 turistával vagy épp kocogóval futottunk össze. Mikor azonban betértünk az erdőbe a műútról, ismét magunkra maradtunk. Jobb is. Így legalább csak V-t szórakoztattam hangos zihálásommal. Be kell vallanom, nagyon nehezen lett meg az emelkedő. Akkor azt hittem ez a nap mélypontja.... ennek még lesz jelentősége....
Többször is megálltunk miattam 5-6 másodpercre pihegni, majd végül közöltem V-vel, hogy ezúttal szépen lehuppanunk, és jó 10 percet pihenünk. Gyors pillantást vetetünk a telefonra, és megnyugodva láttam, hogy kb. 10 méter után vége ér az emelkedő rész. Ha tudtam volna mi vár ránk utána!!!
Ültemben volt időm fotózgatni is:
Igen kérem, ott a távolban esik! Ez lett volna a második szép kilátás, de valahogy nem tudtam élvezni tiszta szívvel. Ismét sürgősen elővettük a telefont, de ekkor már az időképet kerestük kétségbe esetten. (na jó, csak én estem kétségbe, V. nem) Igen kérem, arra esik, és láthatóan felénk tart!
Hurrá! Ekkor még csak Kesztölc felett voltunk, ami azt jelenti, hogy az út fele még hátra volt!
Alig telt el 5 perc, és már elkezdett szemerkélni. Tudtam, hogy a vízhatlanként vásárolt túracipőm beázik már városi igénybevétel mellett is azon a 10 percen amíg elviszem a srácokat a suliba gyalog, és itt pedig még jó 10 km (!) várt ránk. A kabát remélhetőleg tényleg vízálló, de most majd kiderül mit tud a Decathlon cég. A farmer meg....... hagyjuk...
A telefonokat gyorsan betettük az egyetlen szigeteltnek remélt helyre, vagyis az én kabátom belső zsebébe. A fényképező pont elfért még alatta a nyakamba, erősen reménykedtem, hogy nem hagy cserben a kabát! V.-től erős tiltakozást vártam az esőkabát ellen, de ki tudja miért, talán a kék szelleme szállta meg, de nem volt ellenvetése a nagy kék esőponcsó ellen. Így a két hátizsák (az enyém csak 18 literes) befért a köpenye alá.
Így bandukoltunk tovább. Erősen bíztam benne, hogy hamarosan alábbhagy, van történik valami csoda, és mégse ázunk sz××rá. De persze nem így lett. Pár perc után még jobban rázendített, és még ott a Kétágú-hegy előtti mezőn igazi kiadós eső kerekedett! Kavarogtak a fejembe a gondolatok. Keressünk valami menedéket Kesztölcön, vagy adjuk fel, és buszozzunk vissza Dorogra? Ami nem volt kérdés: jó hogy a gyerekek nem jöttek.
Talán kicsit nevetséges tűnik ennyire kétségbe esni, igazából már most az számomra is, igazi "vén" rókák pedig biztosan jót nevetnek rajta. :D Azonban még csak második éve túrázunk a természetbe, és eddig mindig sikerült megúszni, bár Szigligetnél rezget a léc rendesen nyaralásunk alatt. Az aggasztott legjobban, hogy mi lesz, ha villámlani fog és dörögni!? Ezektől én még a házban is félek, nem hogy kint a nagy semmi közepén, hegyekkel körbevéve.... De aztán nem dörgőt...., és metsző szél sem vágott esőt az arcunkba......, és a hideg sem hatolt a csontunkig. Rájöttem, hogy igazából nem történik más, mint hogy kicsit kellemetlenebb a túra, mint az terveztem. Ekkora a cipőnkben már ki-be járt az esővíz. :) Döbbenten állapítottam meg, hogy ennek ellenére nem fázik a lábam, pedig otthon ültemben is fázik, ahogyan most is, miközben ezeket a sorokat írom. Ha át is ázik a cipőm, legalább jól tartja a hőt! V. azon lepődött meg, hogy nekem ez meglepő..... No komment....
Szóval szép lassan megláttam a derűsebb oldalát a dolognak, de ennek ellenére sietősre fogtuk a dolgot. Elvégre azt még mindig nem tudtuk, hogy vajon nem ázik e be a kabátom, vele együtt a fényképező. Az nagyon rosszul tudna érinteni anyagilag. :( Közben hálát adtam, hogy nem mentünk fel Piliscsévnél a ládákért. Akkor minimum 1,5 órával többet áztunk volna. Arról ne is beszéljünk, ha ehhez pluszban még a későbbi vonattal is jöttünk volna... rossz belegondolni is.
Szóval elkezdtünk szaporán lépkedni. Ekkor 15 óra volt már, és mire pecsételés után beültünk az autóba majdnem pont 17 óra, így bizton állíthatom hogy 2 órás szintidőnkkel hoztuk erre a részre az előírásokat, illetve saját rekordot döntöttünk! :D Kesztölcön végül egyetlen buszmegállót találtunk, de csak a rend kedvéért néztem meg mikor megy busz Dorogra. Mivel az aznapi két járat hajnalban, vagy este 9-kor megy, megkönnyebbültem hogy nincs min vacillálni. Megyünk tovább és kész....
Valahol Kesztölc előtt még V. elkezdte szokásos hülyeségeit nyomni, így átment az egész viccelődésbe! Hála Neki érte! Elneveztük Big Blue-nak a nagy kék poncsójába, és csak a komoly aggodalom a gép beázásától tudott visszatartani attól, hogy itt most ne sokkoljalak titeket is a látvánnyal, egy fotó formájába. :D
Valamikor ekkor hagyhatta el a száját az a megállapítás is, hogy ő örül, hogy esik, így legalább kalandosabb az egész. Nem válaszoltam neki, mert a két kapucni, az eső zaja, és az hogy csak egymás mögött tudtunk közlekedni a nyomvonalon, erősen korlátozta a beszélgetést, de magamban igazat adtam neki. Erre a szakaszra biztos emlékezni fogunk!
Közben kissé komolyabb dilemmákkal is megküzdöttünk. A sáron kívül voltak más problémára utaló információk is a tarsolyunkba. Nevezetesen ritkásan vagy nem egyértelműen felfestett, illetve megváltoztatott útvonal. Igazából utólag próbáltam rájönni, hogy a régi, vagy új útvonalon jöttünk e, de nem tudtam eldönteni. Nem is találtam meg, hogy melyik merre ment, vagy hogy egyáltalán mikor változtatták meg. Megváltozott egyáltalán!?
Az biztos, hogy a TTT fórumon olvasott 2014-ben jelzett naranccsal áthúzott (állítólag magánakcióként végrehajtott félreterelés okán) kék jelzéseket láttuk. Igazából ahhoz azért elég kényelmetlen volt a helyzet, hogy úgy döntöttünk, hogy ha a régin megyünk akkor a régin megyünk, lényeg hogy eltaláljunk Dorogra. Több bizonytalanságra okot adó jelzés is volt. Úgy gondoltuk ha le is térünk a kékről, legfeljebb majd visszajövünk, és egy biztos ponttól lejárjuk jobb időben. A kapucnik erősen korlátozták ugyanis a látásunkat, és az sem segített, hogy a csúszós talaj miatt többet kellett nézni az utat, mint keresni a jelzéseket.
Navigációs segítségünk azért volt a telefonon az Openmaps jóvoltából, ahol a "hivatalos" túratérképek között a Kéktúra útvonala is szerepel szakaszokra lebontva.
Ennek tanulsága szerint jól mentünk, bár túl sokszor nem tudtuk elővenni az eső miatt. Végül a Dorog előtti akácos részt megelőzően elállt az eső. Apropó, akácos! Ekkorra csatakos cipővel, itt-ott foltokban vizes farmerban, de legalább száraz felsőtesttel vágtunk neki. Nem tartott sokáig a viszonylagos szárazságunk. Ez nem csak akácos! Ez dzsungel akácos!
Ahogy a képen is látható machete szükségeltetett volna, ha "szárazon" akartunk volna átkelni rajta. És ez még nem is a legsűrűbb része, csak mire odaértünk, újra rákezdett az eső, ezért nem vettem elő a gépet. Mondjuk már tök mindegy volt, annál vizesebbek már nem lehettünk, bárhogy is essen. Itthon azzal szembesültem, hogy még a bugyim is tiszta kék lett a vizes farmer hatására... :(
Itt végkép beláttuk (ha lettek volna még kétségeink), hogy jobb hogy a srácok nem jöttek. O-nak a feje búbjáig értek volna a tüskés ágak. Már csak röhögtünk az egészen, és végig hülyéskedtük az akácost. Tudtuk hogy utána ott lesz Dorog, és édes-édes Pufókánk, hátuljába a száraz ruhákkal!
Ha machete nem is volt nálunk, de legalább a túrabotok kaptak új szerepkört, és segítették az előrejutást.
Sajnos Dorog határához érve a kiázott lábam + a nedves zokni találkozása megtette hatását. A lábujjaim alatti párnákon valószínűleg szép nagy vízhólyagok lettek, amiről éles fájdalom formájában szereztem tudomást. Dorog közepén már biztos voltam benne, tekintve hogy minden lépés kínszenvedéssé vált. A jobb lábamon már önkéntelen a talpélre helyeztem a súlyt.
Itt a városban tértünk le egyedül a kékről véletlen. A parknál nem az azt átszelő úton, hanem a körbemenő úton haladtunk.
Így:
Nem volt erőnk visszamenni a sajgó lábam miatt. Legközelebbi túránkat úgyis innen folytatjuk, majd akkor becsületből átsétálunk rajta, és jókat nevetgélünk egykori vizes túránkon. :D De ennek még nem most van itt az ideje!
Végül mindennek ellenére elértük a dorogi vasútállomást! Gyors pecsételés és irány az autó. Azért a végére még maradt egy kis szívatás. A pecsét az állomás falán van, pont olyan távolságra, hogy a viszonylag hosszú lánc pont ne érjen be az eresz alá!? Számít ez? Nekünk (vagyis a ruhánknak) már nem. Az viszont annál inkább, hogy a fal felsőbb párkányáról eső közben és után szépen csorog a fal mellett lefelé a víz. A pecsételődoboz teteje merő víz, így arra nem lehet a füzetet tenni, kézben tartva meg nem lesz jó a nyomat. Végül az épület falára támasztva a füzetet pecsételtünk, és erősen reméltük, hogy nem kevesebb pecséttel távozunk, mint ahánnyal érkeztünk.......
Ekkor tudatosult bennünk, hogy egész túra alatt egy esőbeálló nem sok, annyit sem láttunk... Fura!
Pufókában gyorsan átöltöztünk. Megkönnyebbülve tapasztaltuk, hogy mint én, mint a telefonok és a fényképező szárazan kerülünk elő a kabát alól. Úgy tűnik túrakabátom tényleg vízálló! Már csak egy teendők maradt: irány haza!!!!!!!!! :D
Másnap azért megállapítjuk, hogy van abban valami ironikus, hogy míg szombatra száraz napot ígértek, mégis eláztunk, vasárnap pedig az elvileg esős nap helyett csodás kiránduló idő van. :D Elgondolkoztam, hogy nem kellene e elruccanni Mogyorósbányára túrázni, de aztán a talpamon lévő vízhólyagok hamar lebeszéltek róla. Elvileg az út 18,6 km, erre jön rá a kis kitérő, ami összesen ~3 km, így 21,6 km biztos volt az út. Némi fotózással, pihengetéssel, kitérővel és büfézéssel együtt mindez 8 óra volt. A telefon mérése szerint (ugyanazon program, mint amivel a kéktúra hivatalosnak írt térképét kezeltük) ugyanez 25,59 km, 7 óra 58 perc, és 4856 méter mászás. :D
Összességében azt mondhatnám, hogy az én srácaimnak ez így egészben hosszú lenne.
Klastrompusztánál nyugodtan ketté lehet venni, van parkoló is a Tölgyfa büfé mellet, ha valaki onnan akarná indítani a túrát. Így hosszú. Másik akadály, amint írtam is az akácos Dorog és Kesztölc között. Az én 9 évesemnek simán az arcáig, fejéig érnének az ágak. (134 cm) Ezen túl semmi komolyabb nehézség nem adódik az úton, talán csak az egyhangú táj, és a látnivalók hiánya teheti türelmetlenné/kedvtelenné a csemetéket.
Azt a következtetést azért levontam még magamnak, hogy ennél nagyobb útra nem érdemes mennem. Én túl sok mindent akarok látni az úton. Ha már járok valahol, azt a helyet megakarom ismerni. Nem akarok elrohanni valami mellett, csak azért, hogy aznap eggyel több pecsét legyen. Inkább gyűljenek lassabban, semmint ne emlékezzek másra, mint a talaj látványára...
Itthon jöttem rá, L.-el gondok lesznek! Ő 2018 júliusába betölti 14. életkorát, és a GYKT csak addig teljesíthető. :( Át kell gondolni stratégiát, és 1, max 2 tájegységre szorítkozni velük, hogy legalább azokból betudjon gyűjteni párat.
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2016. október 18.
Vizes kalandunk a Pilisben, ezúttal gyerek nélkül :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése